Árpád Forrásfürdő

A komplexum egyidejűleg 600 ember befogadására képes, és napi 1500 fürdőzőt tud vendégül látni, amivel Budapest negyedik legnagyobb fedett fürdője. A fürdő hegyoldalra épült, így az egyes részlegei különböző szinteken helyezkednek el, amelyek között lépcsőn és lifttel lehet közlekedni.

Ezt nyújtja a fürdő

A földszinten találjuk a bejáratot, az előcsarnokot, a pénztárt, az öltözőket és egy büfét. Az első emeleten egy 33x25 méretes úszómedence, egy tanmedence valamint egy finn- és egy infraszauna kapott helyet. A második emelet keleti oldalán az uszodához galériaszerűen kialakított pihenőterület található, ahonnan továbbhaladva juthatunk be a wellness-részlegbe, ahol három élményelemekkel felszerelt medence és két masszázsszoba várja a vendégeket. A harmadik emeleten található a gyerekvilág egy nagyobb méretű, sok élményelemmel, különleges sodrófolyosóval ellátott gyerekmedencével, valamint egy kisebb méretű pancsolóval. Ezen a szinten kapott helyet a foglalkoztató sarok és egy vizes játszótér is. A negyedik emeleten az éttermet találjuk.

Az ötödik és egyben legfelső emeletet a szaunavilág foglalja el, ahol egy aroma szauna, ördög szauna, gőzkamra, nagyméretű panorámás finn szauna, dézsás sófürdő, bioszauna található. A szaunák mellett egy hideg és egy forróvizes merülőmedence és egy 36 fokos ülőmedence található meg. A szauna részleg és a fürdő egyik különlegessége a panorámaterasz és az ott található panoráma medence. A fürdőben két különböző méretű óriáscsúszda is van, amelyek egész évben üzemelnek. A gyerekvilágban ezen kívül több kisebb gyerekcsúszda is található.

A medencékről és a szaunákról ezen az oldalon olvasható részletesebb információ.

Az egyes szintek között lépcsőn és lifttel lehet közlekedni, de az uszoda, a gyerekvilág és a szauna szint rendelkezik szabadba nyíló kijárattal is. A szaunavilág a 120 férőhelyes parkoló felől is megközelíthető.

Képeket itt talál az új csillaghegyi fürdőről...

A strand

A strand területén, gyönyörű ősfás környezetben szezonálisan működő medencék várják a családokat: egy 33 méteres úszómedence, egy strandmedence, melynek vize 145 cm-től fokozatosan mélyül egészen 240 cm-ig, és egy gyermekmedence, melyben csúszda teszi változatossá a pancsolást.

A strand 90.468 m2 parkosított területen fekszik, amely kiválóan alkalmas napozásra és zavartalan pihenésre a nyáron hűs árnyékot adó fák alatt. A strand területén a pancsolás mellett megéri egy kellemes sétára is felkerekednünk, a rendkívül hangulatos, szobrokkal, csobogókkal szegélyezett ösvényeken. 

A sportolni vágyók focipályán és szabadtéri fitnesz parkban edzhetnek.